Judit-Polgar

Polgár Juditot nevezték ki férfi válogatottunk kapitányának
Sportrovat | 2015-06-12 17:51:15 | Módosítva : 2015-06-12 17:58:31

A mai sajtótájékoztatón Seszták Tamás, a Magyar Sakkszövetség elnöke jelentette be, hogy Polgár Juditnak az elnökség egyhangúan szavazott bizalmat, a férfi válogatott kapitányának nevezte ki. A női csapattal kétszeres olimpiai bajnok, a férfi együttessel kétszer ezüstérmet nyert Judit első alkalommal a novemberi csapat Európa-bajnokságon vezeti a válogatottat, amelyre edzőtáborokkal, sok-sok konzultációval szeretné a legjobb felkészítést  biztosítani a játékosoknak.

Májusban választották meg Seszták Tamást a Magyar Sakkszövetség elnökének, programjának két legfontosabb elemének az élsakkozók, valamint az utánpótlás fokozott támogatását jelölte meg. Ezután jelentette be, hogy új kapitánya van a férfi válogatottnak, Polgár Judit. Minden idők legeredményesebb női sakkozója, 1988-ban és 1990-ben olimpiai bajnoki címet szerzett a női válogatottal, a férficsapattal 2002-ben és 2014-ben ezüstérmes lett.

Polgár Judit 1976. július 23-án született Budapesten. Kilencéves korában nyerte első nemzetközi versenyét, majd 12 és 14 évesen korosztályos világbajnok lett a fiúk között. 13 éves volt, amikor először teljesítette a férfi nemzetközi nagymesteri normát, 15 évesen pedig férfi nemzetközi nagymester lett. 1989 óta megszakítás nélkül 2015 márciusáig vezette a női világranglistát. 2011-ben férfi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. 2012-ben útjára indult a Polgár Judit Sakk Alapítvány a Képességfejlesztésért, elsősorban azzal a céllal egy egyedülálló, komplex módszerrel segítse a gyerekek képességfejlődését a közoktatásban. 2013. március 15-én a versenyző a köztársasági elnöktől vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést. 2014. január 23-án a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének közgyűlése egyhangú szavazással választotta Polgár Juditot tagjai közé. 2014-ben a magyar sport kategóriában Prima Primissima díjjal tüntették ki.

A tromsői sakkolimpia utolsó fordulója előtt látott napvilágot a hír, hogy befejezi aktív versenyzői pályafutását.Tíz hónap elteltével azonban újabb nagy változás következett be karrierjében, kapitányként irányítja majd a válogatottat. „She is my boss” feliratú pólóval ajándékozta meg Almási Zoltán az új kapitányt. A „főnökkel” már évek óta együtt készült, szakmai titkokat a közös munkáról nem árult el, de nagy elismeréssel nyilatkozott a válogatott iránti elkötelezettségéről. Lékó Péter is támogatta kinevezését.

Judit a stafétabotot Horváth Tamástól vette át, aki 2009 és 2015 között vezette a csapatot. 2011-ben a válogatott bronzérmes volt a csapat Európa-bajnokságon, majd a legnagyobb sikert a tromsői ezüstérem jelentette. Horváth maga kezdeményezte a váltást, a jövő évi sakkolimpia előtt lesz  idő megszokni az új felállást. Az elnökség a Reykjavíkban november 12. és 22. között megrendezendő Eb-re konkrét célt nem fogalmazott meg, a dobogós helyezés nagy siker lenne.

Az új kapitány úgy ítélte meg, hogy a kiegyensúlyozott mezőnyben kedvez nekünk, hogy meccspontok döntenek, 2,5 pontot kell találkozónkként a csapatnak összehoznia. Szakmailag a maximumot kell nyújtani, s akkor nem maradhat el a jó eredmény. Híve az edzőtáboroknak, szeretné, ha a játékosok minél több időt töltenének együtt, mert a szakmai konzultációk  elősegíthetik a jó szereplést.

Verőci Zsuzsa

http://sakkblog.reblog.hu/polgar-juditot-neveztek-ki-ferfi-valogatottunk-kapitanyanak

Translation from Chessdom

Judit Polgar new captain of the Hungarian National Men’s Chess Team
Jun 12, 2015

The best female player of all times, Judit Polgar, who retired from competitive chess after winning the team silver medal at the 2014 Chess Olympiad, has been appointed as the new captain and head coach for the Hungarian National Men’s Chess Team.

The announcement came from Thomas Seszták, President of the Hungarian Chess Federation, who noted that Polgar’s appointment was approved by unanimous vote.

Judit Polgar new captain of the Hungarian National Men’s Chess Team

Hungary’s top player Peter Leko supported the move, while GM Zoltan Almasi was quick to make a special t-shirt with the print “She is my boss”.

Polgar will have her debut at the 2015 European Team Chess Championship on Iceland.

Zsuzsa Verőci

Tags: , ,